Vizsolyi János

Számomra a szobrászat ima.
Életfogytig tartó terápia.
Saját magam megismerése, végtelen ösvény, amelyen haladok.
Az egyetlen közeg a létem során, amelynek biztonsággal mindig neki merek dőlni.
A felismerés öröme, és a különböző anyagok által megvalósítható elképzelések folyamatos lehetősége.
Az eredendő örömforrás.
A kihívás – az újabb felismerések, amelyeket másnap másként látok, mint előző nap.
Lelki béke, melynek megéléséhez hozzájárul az érzéseim megfogalmazása az
alkotásban.
Ha örömet okoz másoknak, amit teremtek.
Ha megérint másokat az üzenet, amit megfogalmazok.
Egy örök gyermeki lét.
Sírig tartó szerelem.

„A mű mindaz a szellemiség, amely valamilyen anyagban megtestesül, egy cérnaszáltól a százméteres toronyig. Mű mindaz a szellemiség, amit egy másik ember megért ebből, amit a másik ember hozzátesz saját magából. A mű alkotó és néző közös műve. A mű jellemző alkotójára, nézőjére, országára, korára, világára. Érdekes, hogy az igazi művet mindenki megérzi.”

Részlet Várnagy Ildikó Ki a művész? című írásából